Abaújrakezdés Közhasznú Egyesület

Esélyteremtés a Szikszói kistérségben élő gyerekek és fiatalok számára

Programunk alapvető célja a Nemzeti Stratégia alapelveivel és prioritásaival összhangban álló, helyi szükségletekre épülő gyermek- és ifjúsági politika kialakítása és megvalósítása, a gyermekeket és családjaikat érintő szolgáltatások összehangolása és fejlesztése, a kistérségekben élő gyermekek és gyermekes családok felzárkózási esélyeinek növelése érdekében.

Projektünk a Szikszói kistérségben kerül megvalósításra, mely a leszakadó, a 33 legnehezebb helyzetben lévő kistérségek egyike. 

A projektünk alapvető célja a szegénység, különösen a gyermekszegénység csökkentése, és a szegénység újratermelődésének, átörökítésének megelőzése a „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégia, valamint a Társadalmi Felzárkózási Stratégia és annak cselekvési terve célkitűzéseivel összhangban.

A projekt szakmai tevékenységei az alábbi területeket érintik:

Szociális ügyek:

Terveink között szerepel olyan utazó jogi és pszichológus szakember ügyfélfogadási óráinak megszervezése, akik a hét egy napján, egy adott bázistelepülésen fogadják a hozzájuk problémákkal, gondokkal fordulókat, hogy segítő tanácsaikkal, javaslataikkal támogassák a szülőket, gyermekeket. Projektünk kapcsán a kistérség négy iskolájában szociális munkások fognak dolgozni, akik egyfajta hídként kapcsolatot biztosítanak az iskola, a szülő és a különböző szakszolgálatok között, segítve, támogatva a felmerülő konfliktusok megoldásában a tanulókat és szüleiket. További tevékenységeink között szerepel szakmai műhelyek szervezése, a gyermekjóléti- és családsegítő szolgálat tevékenységének fejlesztése, az önkormányzati rendeletek összehangolása, melyek közvetetten szintén a kistérségben élő családok, gyermekek érdekeit szolgálják, hogy a szakemberek összehangolt és sikeres tevékenysége során a ma még kilátástalan helyzetben élő családoknak esélyük legyen a kiemelkedésre, egy élhetőbb élet megteremtésére.

Biztos Kezdet házak:

A Gyerekház mindenki számára nyitott, szolgáltatásai ingyenesek. A négy térségi Biztos Kezdet Gyerekház a 0-5 éves gyereket nevelő családokat várja, naponta 9-13 óráig a rendszeres napi nyitva tartás mellett. A gyermek és szülő számára egyaránt biztosít programokat, alkalomszerűen délután, hétvégén, illetve egész napos rendezvényeket is szervez. A  Gyerekházban dolgozó szakemberek segítik és nyomon követik a gyermek fejlődését, szükség esetén megfelelő szakemberhez irányítják a családot . A Gyerekház a gyermek képességeinek kibontakozásához szükséges környezetet és szakembergárdát biztosít; rugalmasan alkalmazkodik a helyi igényekhez és biztosítja a választás lehetőségét a program kiemelt feladatának tekinti a szülők támogatását a gyermeknevelés és a munkavállalás terén, ennek érdekében a Gyerekház segíti felkészülni a leendő szülőket a szülésre illetve a gyermek fogadására, gyermeknevelési kérdésekkel kapcsolatos tanácsadást nyújt, egyéni és csoportos konzultációt biztosít, támogatja a munkaerő-piacra való beilleszkedést, illetve visszatérést. 


Közoktatás és egészségügy:

A pályázat keretein belül megvalósuló oktatási és egészségügyi     tevékenységek garantálják, hogy a gyermekprogram szellemisége megjelenjen az iskolákban és az óvodákban egyaránt.

Az egészségügyi szolgáltatások célja, hogy a helyben végzett szűrővizsgálatokkal növelje a szolgáltatáshoz jutó gyermekek számát, csökkentse azon akadályok számát, amelyek megnehezítik a szűréshez történő hozzáférést, illetve segítse elő a helyben kiszűrt gyermekeknek a megfelelő gyógyeszközökhöz történő juttatását.

A szűrések megfelelő szervezésével javulnak a kisgyerekes családok egészségügyi ellátásának lehetőségei, az egészséges fejlődést és az egészség megőrzését biztosító szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyei.

A közoktatási szolgáltatások célja az óvodai programok esetében a képességek korai fejlesztése, az iskolai felkészítés, a tanulási képességek megalapozása, javítása, a tanulási és egyéb részképesség-zavarok kialakulásának megelőzése.

Az iskolai programok esetében elsődleges cél a gyermekek oktatási rendszerben történő sikeres haladásának segítése. A differenciáláson alapuló fejlesztés eredményeként a lemaradás és a lemorzsolódás csökkentése.

Közösségi beavatkozások:

Célunk a  hátrányos helyzetű gyermekek közösségi, családi élményhez juttatása olyan rendszeres alkotó, közösségi programsorozatok segítségével, amelyek, hozzájárulnak a gyermekek és családjaik ismereteinek bővítéséhez, kreativitásuk fejlesztéséhez, közösséghez való tartozásuk erősítéséhez, a verseny- és csapatszellem fejlődéséhez, a gyermekek és szüleik motiválásához. Szándékunk szerint a Szikszói kistérség területén működő fiatalokkal és szüleikkel foglalkozó civil szervezetek szervezeti kompetenciáit megerősítjük, továbbá felkészültté teszünk minden térségi civil szervezetet a hatékony feladatellátásra, melynek alapja a stabil szervezeti működés, a szervezeti kompetencia fejlesztése.

A program keretében Alsóvadász községben életre hívunk egy Közösségi Szolgáltató Házat, melynek legfontosabb funkciója, hogy mindenki számára nyitott közösségi ház funkciót töltsön be, amelyre ráépíthetők a közösség erősítését, a szülők és gyerekek szabadidejének értelmes, szervezett kitöltését szolgáló elfoglaltságok. A közösségi szolgáltató ház találkozási lehetőséget biztosíthat a térségben élők számára, helyet adhat kisebb közösségek rendszeres programjainak, segítheti a megfelelő információkhoz való folyamatos hozzáférést. Különböző szolgáltatások munkatársainak bevonásával helyben elérhetővé teszi a szociális és gyermekjóléti, valamint a védőnői, munkaügyi stb. ellátásokat, lehetővé teszi a számítógép és Internet-használatot.

Foglalkoztatási ügyek:

A foglalkoztatási terület tevékenységeinek alapvető célja, hogy jelentősen, a jelenleginek töredékére csökkenjen gyermekek és családjaik szegénységének aránya, és ezzel egyidejűleg közeledjenek egymáshoz a gyermekek továbbtanulási esélyei, életkilátásai.  Szervező tevékenységünk várt eredménye, hogy a  térségben megerősítse a társadalmi kapcsolódásokat, elősegítve ezzel az egyes szervezetek, intézmények és társadalmi csoportok közötti együttműködéseket, és az abban rejlő lehetőségeket.

Célunk egy olyan kísérleti, gyakorlat-orientált program-elem megvalósítása, ahol a fiatal szülők számára a kezdetektől fogva tanácsadást biztosítunk a programba bevont szakemberek segítségével. Tanácsadók segítségével a fennálló lehetőségeket ismerve, önállóan, céljaiknak megfelelően válasszanak olyan foglalkozást, tevékenységet, amely lehetővé teszi, hogy a társadalom és önmaguk számára értékkel bíró munkát végezhessenek. Felkészítjük őket a munkaerőpiacon rájuk váró helyzetekre. Képessé tesszük a bevont embereket a munkaerő-piaci kihívások teljesítésére és fejlesztjük azon készségeiket, melyek hozzásegítik őket a foglalkoztatás világában történő helytállásra.

Ifjúsági ügyek:

A szolgáltatás célja, hogy a térségben élő fiatalok az általuk fontosnak tartott dolgokba bekapcsolódjanak, aktív részesei legyenek a közösségnek. Önkéntes programok szervezésével irányítsuk rá a figyelmet a közösségi együttműködés fontosságára. Prevenciós tevékenységek célja, hogy a  fiatalok között mérséklődjenek a mentális rendellenességek és zavarok új eseteinek előfordulási aránya. Korai stádiumban lévő esetek gyors, hatékony megoldása, amikor még nem rögzült az állapot, szűréssel történhet. A károsító hatások, következmények kiküszöbölése fontos feladat a tevékenység ellátása során. A tevékenység során interaktív workshopok segítségével kívánunk a gyermekek és szüleik számára prevenciós tanácsadást biztosítani. Ugyanakkor szoros együttműködésben az ifjúsági közösségfejlesztő folyamattal, olyan tábori programok szervezését tűztük ki, mely segítségével a településen hétről-hétre formálódó ifjúsági kezdeményezések újabb lendületet kapva alakulhatnak olyan együttműködésekké, melyek megalapozzák a fiatalok közösségi aktivitásának erősödését.

Név:*
E-mail cím:*
Hozzászólás:*
Még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

Dernei Balázs
egyesületi elnök

Tel.: 06-30-924-6320
e-mail.: dernei.balazs@abaujrakezdes.hu

Postacím: 3503 Miskolc, Pf. 14.